augusztus 03, 2010

szülők

Ma, egy véletlen folytán kezembe került a régi családi videó kazetta. Kivételesen a családunk többi tagja nálunk vacsorázott, így közösen telepedtünk le a nappaliban, hogy felidézzük a múltat.
Az emberek többsége nagyokat nevetett kiskori énemen. Olyan mondatok hangzottak el, mint "De édes vagy" , "De ennivaló vagy".
Engem akarva-akaratlanul mindez hidegen hagyott. Egész idő alatt arra tudtam csak gondolni, vajon hova tűnt mindez? Régebben a szüleink jelentették az egész világot, most pedig ők azok, akikkel a legkevesebb időt akarunk tölteni. Ők voltak,akiknek mindent elmondtunk a világon, örömünket, bánatunkat. Most mindenről hazudok nekik.
Tudom,hogy nem ezt érdemlik. Hiszen szeretetet, biztonságot adnak. S csupán tisztességet várnak el tőlem. Mégis, hol rontottam el?
Érzem magamon,hogy napról napra rosszabb a kapcsolatom a szüleimmel. Tisztában vagyok vele,hogy az én hibám. Persze nem szánt szándékos. Csupán nem tudom elviselni őket.
Dolgok,amik régebben még fel sem tűntek, vagy nem foglalkoztam velük, olyan idegesítő tulajdonságukká váltak, ami egyre negatívabb a szememben.
Szégyenlem magam. Tényleg.
De mikor ezek a gondolatok megfogalmazódtak bennem, ismét olyat tettek,amitől ..... máris nem lett bűntudatom. Sőt !

1 megjegyzés:

lanu írta...

bűntudatod ne legyen ebben a korban szinte mindenki ilyen:)
még mindig jobb hogy ha szeretetet és biztonságot kapsz tőlük csak nem vagy elég hálás, mint ha nem kapsz és egész életedben pótolhatatlan hiány lenne benned....

 
Blogger design by suckmylolly.com - background image by Wagner Campelo