március 15, 2011

a katona felesége

Ezt a lélegzetvételnyi, szünetnek becézett hosszú hétvégét Mohácson töltöttem a nagypapámnál és annak lassan több mint 20 éve meglévő feleségénél. A családunk nem is tudja, minek köszönje ezt a nagy szerencséjét, hogy Isten megáldott minket vele.
Képzelhetitek, magával a tökéletességgel van dolgunk. Akár hiszitek, akár nem, ez a nő mindenről olvasott, vagy hallott eddigi életében. Minden betegség előfordult már a családjában, de ezeket valamilyen csoda folytán orvosolni is tudta ő maga, méghozzá gyógynövényekkel. Olyan tág ismeretekkel rendelkezik, hogy egy ültő helyében elemezni tudta nagypapám orvosi leleteit. Sőt, mind e mellett, még a történelem feladatsoromhoz kinyomtatott megoldókulcsot is felül tudta bírálni. Politikai nézetei is tökéletesen fedik a valóságot, s nem rendelkezik a rátukmálás tulajdonságával. Nagy szerencsém, hogy kitűnő az ízlése, így már tudom, hogyan alakítsam át a ruhatáramat, vágassam le a hajamat és adjam le a felesleges kilóimat. Bár utóbbinak nem tehettem eleget a hétvégén, hiszen ő annyira jól tud főzni, hogy háromszor is repetáztam ebédkor.

Minő kár, hogy félévente csak egyszer utazunk hozzájuk!

0 megjegyzés:

 
Blogger design by suckmylolly.com - background image by Wagner Campelo