június 08, 2011

szélsőséges helyzetek

Van egy rossz tulajdonságom. Sokszor gondolok dolgokat többnek és jelentékesebbnek mint kellene. Beleélem magam, elképzelem róla a jövőt. Működne a dolog, vagy sem. Kivetni való mindig akad, de abba nem gondolok bele, milyen nevetséges vagyok közben. Csak azért, mert nincsen gyakorlatom abban, hogy kimondjam szeretlek, még nem biztos, hogy nem is akarnám kimondani. Rossz tapasztalataim vannak róla. Ezért én már nem merek bevállalós lenni, és nyíltan odaállni valaki elé. Folyton arra várok, hogy a másik lépjen. Számomra ilyenkor megszűnik a világ, minden csak körülötte forog. Fondorlatos módon túl sok a véletlen találkozás és egybeesés.
Azt hiszem, meg is játszom magam. Próbálom az elérhetetlen, különleges nőt adni, akivé válni szeretnék, akinek minden oly egyszerű. Majd rájövök, hogy mindez túl átlátszó. Ha már magam sem hiszem el, hogy igaz, a másik miért tenné?
A legegyszerűbb lenné oda állni valaki elé, és a képébe mondani: kellesz. Én ezt nem merem és nem is tudom megtenni.
Csupán az a bökkenő, hogy így semmi nem lesz belőlem.

0 megjegyzés:

 
Blogger design by suckmylolly.com - background image by Wagner Campelo