augusztus 18, 2011

kritika

Eddig sajátos módon vélekedtem a magyar társadalomról és annak gazdasági helyzetéről. Amíg a legtöbb, semmit sem tudó ember szájából röpködtek az "ezért tart ott az ország ahol tart" féle közhelyek, addig én ezzel mit sem törődve inkább magát a forrást kérdeztem. Beleástam magam a heti lapomba, s próbáltam minél tájékozottabb lenni a mindennapokban. Ugyanis szentül hittem sőt hiszem, hogy egy korombelinek az élet minden területén jártasnak kell lennie. Mind a politikában, világban, tudományban, kultúrában. Ez segített a társadalomrajzom elkészítésében.
Mostanság nagyon gyakran tapasztalom, hogy az emberek megpróbálnak átverni. A büfében nem kapok számlát, a taxis úgy dönt borravalót ad magának, a buszsofőr nem hajlandó még arra sem, hogy közölje velem a jegy árát. Mivel igencsak felvágták a nyelvem, reklamálok. Nem szokott érdekelni a felettébb undok és öntelt válasz, hiszen ami jár, az jár.
Mégis, az utóbbi időben nem merek szólni. Félek, hogy leszállítattnak a buszról, a taxis nem visz hazáig vagy több pénzt számol fel, a pultos kever valamit az italomba. Valahol megértem ezeket az embereket. Igaz, nekem nincs munkám és nem adózom, nem vagyok az állam és a társadalom eleme. Azonban látom rajtuk, hogy állandó stresszben élnek. Egyik napról a másikra megszűnhet a munkahelyük, a megtakarított pénzük elúszik banki csőd miatt, a fizetésük nem elég a svájci frank alapú kölcsöneikre, egyre többe kerül a mindennapi megélhetésük. Ezek után nem csodálkozom, hogy ennyi baklövést követnek el a munkájukban. Mindez az életkedvükre is kihat, s így lesznek idővel megfásult nyugdíjasok, akik több évre visszamenőleg tudják a benzin árát, frissen informáltak mindenféle balesetről, betéve tudják a latin-amerikai sorozatokat.
Ha elgondolkozom, hány ilyen embert ismerek, megijedek. Ők a régi rendszert és az akkori jólétüket siratják. Sajnálatos módon azonban arról nem tudnak, az akkori életszínvonalukat most fizetik meg.
Kíváncsi vagyok, a mi korosztályunkkal mi lesz. Viszont mint ahogy mondtam, ez társadalomábrázolás. A politikai nézeteimet nem tartalmazza.

0 megjegyzés:

 
Blogger design by suckmylolly.com - background image by Wagner Campelo