október 05, 2011

zsongás

Fő érdeklődési köröm a politika és a nemzetközi kapcsolatok. Nem mondhatnám el, hogy tájékozott vagyok ebben a két dologban, sőt nem is tettem érte nagyon semmit, hogy az legyek. Olvastam ugyan heti politikai magazint, mégis elég tájékozatlannak számítok. Mindig is azt hittem, majd az egyetemen megtanulok mindent, jön az magától.
Persze koppant a fejem, és zuhant az önbecsülésem vagy több ezer kilométert. Az általános elvárás az, hogy mostani életkoromra legyen minden politikai eseményről véleményem, cáfolatom. Ámulva néztem azokat az embereket, akik fiatalabbak nálam, és fele annyi gyötrelemmel jutottak hozzá ahhoz az inteligenciaszinthez, ami általam áhított.
Amióta itt vagyok Budapesten, két politikai vitán illetve konferencián vettem részt. Állítom, hogy többet tanultam belőlük mint eddigi életemben bármit is. Vidéki mivoltomból adódóan tátott szájjal bámulom, milyen neves emberekkel voltam egy teremben ezeken az eseményeken. Ma például mellém ült egy alkotmányjogász, aki 33 éves lététre 2 doktorival rendelkezik és számos neves külföldi intézményekben oktatott. Minderre persze itthon jöttem rá, miután a fickóról a WIKIPÉDIÁN is volt bejegyzés. Pedig úgy ült mellettem mint egy ártatlan, hétköznapi ember: blackberryn smsezgetett, nézegette a könyvet amit olvastam, támaszkodott a széktámlámon. Végig azért imádkoztam szóljon hozzám, bár bennem volt a félsz is - csekély tudásommal nem tudtam volna elkápráztatni.
Nagyon be vagyok zsongva, gondolom ezt észrevettétek. Hogy rátegyek még egy lapáttal, jelentkeztem egy politológia szakkörbe. Kutyaharapás szőrivel

0 megjegyzés:

 
Blogger design by suckmylolly.com - background image by Wagner Campelo