pokol

Viccen kívül, az érettségi engem kikészít. Hónapok óta próbálom magam felkészíteni az emelt törire, de egyre inkább azt érzem, nem tudok semmit.
Olyannyira félek, hogy hajnalokig fenn vagyok, mert nem tudok elaludni. Enni sem tudok rendesen, folyton görcsben áll a gyomrom.
Az állandó fáradtságtól fáj a fejem, bűntudatom van, ha mást csinálok a tanulás helyett.

Megpróbáltam magam kikapcsolni egy kis időre, és gyűrűgyártásba kezdtem. Sikerült 5 db-ot elkészítenem, kicsit meg is könnyebbültem tőle. Épp ezért péntek este 6-tól szombat reggel 10ig aludtam.

Hála az égnek...!

Semmi különlegesség nincsen bennük, de nekem tetszenek.

arc

Ha kisvárosban élsz és tevékenykedsz, hamar unalmassá válhat minden. Egyszer csak azon kapod magad, hogy bár sokat jársz szórakozóhelyekre, mégsem ismersz meg új embereket. Ugyanazokkal az ismerősökkel mész el minden hétvégén bulizni, velük beszélgetsz, velük kávézol, velük cigizel.
Kezd hiányozni az újdonság varázsa. Pedig szükségem van arra, hogy megkedveljek új embereket, hogy elmondhassam nekik mit gondolok a világról. Ezek olyan izgalmas dolgok. Hisz bárki lehet a következő szerelmünk, barátunk, szinte már testvérünk. Bámulatos.
Ilyenkor valamilyen szinten tiszta lappal kezdhetünk. Nem ismerik a rossz tulajdonságainkat, mit rontottunk el a múltunkban, valamint életünk sötét foltjait.
Hiányzik ez a pezsgés!

ballagás

Ma az osztályfőnököm, aki egyben igazgató helyettes is, felkért a vezetőség nevében, hogy én tartsam meg a ballagási beszédet.
A feladat nagyon is megtisztelő, mégis ambivalens érzések dúlnak bennem. Nem szeretem az iskolámat. 8 éve koptatom a padjait, és meg kellett állapítanom, hogy egyre nehezebb a létfenntartás az intézmény falain belül. A színvonal esik, mind a tanárok mind a diákok részéről. Elveszik a tehetség, nem számít az egyén. Bármit csinálsz, a megbecsülés hiányával szembesülsz.
Az igazat megvallva, nem tudnék olyan beszédet írni, ami pozitív hangvételű lenne.
péntekig van időm dönteni. Mit tanácsoltok?

Nagy örömömre a szüleim beruháztak egy fényképtartóra, amely a szobám falán kapott méltó helyet. Készítettem egy képet, kérlek tekintsetek el a minőségétől, telefonnal készítettem.

meseszép

számvetés

Lassan eljön az április, és belépek a felnőttek sorába. Ha visszatekintek az eddigi éveimre, nem tölti el lelkemet a boldogság, s ennek több oka is van.
Édesanyám pedagógus. Heti 5 napot egy általános iskolában tanít, ahol 6-10 évesek veszik körül. Ennek okán rendelkezik egy bizonyos problémával, nem tud elvonatkoztatni gyerek és fiatal között. Persze amíg kisebb voltam, ez a probléma nem merült fel. Élveztem, hogy édesanyám gyerekcentrikus, sokat foglalkozott velem, és minden olyan tökéletesnek tűnt.
E tulajdonsága akkor kezdett el igazán zavaró lenni, amikor kis gimnáziumba kerültem. A barátnőim mind soproniak voltak, én egyedül vidéki. A szüleimnél már itt kiverte a biztosítékot, hogy el akartam járni otthonról a lányokhoz. Sorban jöttek az m betűs kérdések: miért,mikor megyek el, mikor jövök haza, stb.
Ez a mai napig így megy. Ez az egész folyamat építette ki végül a személyiségemet.
Nagyon keveset és lényegtelen dolgokról beszélgetek csak a szüleimmel. A legkevésbé sem szeretném őket bevonni az életembe. Annak hatására, hogy ők viselkedésükkel indirekt módon taszítanak engem, én ugyanúgy taszítom őket.
A családom végül páli fordulatot vett, s tönkrementünk. Meghalt a kommunikáció. Nem eszünk együtt, kivéve a vasárnapokat, de én akkor is hamarabb elmegyek az asztaltól. Nem nézünk közösen filmet, nem beszélgetünk a napunkról. Nem kíváncsiak arra, miként gondolkozom a világról, a hitről. Nem tudják a bánatomat, mi zajlik bennem. Amikor 16 éves koromban táplálkozási zavarokkal küzdöttem, sosem érdekelte őket, mi ennek az oka. Csak a tényekkel foglalkoztak, gyarapítani a kilóim számát.
Talán vétek ezt ki mondani, de nem is ismernek engem.
Ambivalencia tombol bennem.Nagyon örülök annak, hogy ennek az időszaknak pár hónap és vége lesz. Lehetséges, hogy ennek hatására jobb lesz a kapcsolatunk. Azonban néha olyan vagyok, mint egy kislány. Arra vágyom, hogy édesanyám átöleljen, vagy csak úgy odabújhassak hozzá. De azt a régi érzést, miszerint édesanyánknak bármit elmondunk, ő mindent megold, azt is szívesen átélném még néhányszor.

kérdés

Néha elgondolkozom azon, miért pont én vagyok a kivétel, és miért nem a szabály?

a katona felesége

Ezt a lélegzetvételnyi, szünetnek becézett hosszú hétvégét Mohácson töltöttem a nagypapámnál és annak lassan több mint 20 éve meglévő feleségénél. A családunk nem is tudja, minek köszönje ezt a nagy szerencséjét, hogy Isten megáldott minket vele.
Képzelhetitek, magával a tökéletességgel van dolgunk. Akár hiszitek, akár nem, ez a nő mindenről olvasott, vagy hallott eddigi életében. Minden betegség előfordult már a családjában, de ezeket valamilyen csoda folytán orvosolni is tudta ő maga, méghozzá gyógynövényekkel. Olyan tág ismeretekkel rendelkezik, hogy egy ültő helyében elemezni tudta nagypapám orvosi leleteit. Sőt, mind e mellett, még a történelem feladatsoromhoz kinyomtatott megoldókulcsot is felül tudta bírálni. Politikai nézetei is tökéletesen fedik a valóságot, s nem rendelkezik a rátukmálás tulajdonságával. Nagy szerencsém, hogy kitűnő az ízlése, így már tudom, hogyan alakítsam át a ruhatáramat, vágassam le a hajamat és adjam le a felesleges kilóimat. Bár utóbbinak nem tehettem eleget a hétvégén, hiszen ő annyira jól tud főzni, hogy háromszor is repetáztam ebédkor.

Minő kár, hogy félévente csak egyszer utazunk hozzájuk!