bazinga

2006-ban a világ akkori leggazdagabb emberének, Bill Gates-nek az egyévi jövedelme meghaladta Etiópia egyéves nemzeti jövedelmét.
Zsír a buli.

lenyűgöző

Hero from Miguel Endara on Vimeo.

szívás

Az egyetemisták többsége mindig panaszkodik a vizsgaidőszak miatt. Bár, hozzá kell tenni, a legtöbbnek azért sír a szája mert lusta vagy úgy érzi, meghaladja a képességeit a követelmény.
Én is szívesen panaszkodnék. De nem a fent említett okok miatt. Nagyon is szeretek tanulni, mert minden egyes tantárgyam érdekel, valamint tudom, hogy az anyag elsajátítása segít, hogy azzá váljak akinek lennem kell. És szeretnék nagyon jó lenni.
Ami zavar az az, hogy úgy érzem, ilyenkor a világ elhalad mellettem. Szorgalmi időszak alatt én nagyon sok dolgot csináltam. Minden nap jó volt felkelni, mert tudtam milyen jó lesz a délutánom, vagy az estém. Ha találtam egy jó könyvet, akkor inkább azt olvastam és nem mentem be iskolába. Nagyon sokat jártam konferenciákra és előadásokra. Rengeteg embert ismertem meg a 'szakmából'. Tényleg úgy éreztem, hogy azzal foglalkozom ami érdekel, amit később csinálni akarok. Nagyon boldog voltam tőle, ha politológusokat láttam, vagy hallgathattam. Sok érdekes ember lett az ismerősöm. Elkezdtem kiépíteni a kapcsolataimat.
De most, hogy tanulnom kell, mindezt meg kell vonnom magamtól. Kéne valami "nikotin tapasz" ezekre a hetekre, mert hülyét kapok az úgymond semmit tevéstől. Mert a tanulás ebből a szempontból tényleg az. Sorban hagyom ki az eseményeket, amiktől eddig zsúfolásig tele volt a naptáram. Most pedig üres. Azt érzem, hogy lemaradok valamiről. Mindig azok a legérdekesebb és legjobb dolgok, amikre az ember lánya nem megy el és kihagyja. Pont most tartanak iszonyat érdekes témáról vitákat, és olyan embereket hívnak meg, akiket abszolút tisztelek.

De még egy karácsonyi kávéra sincsen időm...!

nosztalgia

Arra az időre gondolok, amikor önfeledtem cigiztem és söröztem a Deákban órákon át. A barátnőimnek nem volt szerelmi bánatuk, még nem utaztak el, és egész nap röhögcséltünk az embereken.
Most pedig mindenki máshol tart. Más pasi, más iskola, más város. Mi köt még össze minket?
Képesek vagyunk ugyan órák hosszat telefonálni meg fecsegni. De azért nem mindegy 1 hónap után látni pár percre a másikat, vagy másnap a vállán sírni.

Én meg el vagyok foglalva a vizsgákkal; mi legyen az ebéd; van-e tiszta ruhám; ki vigye le a szemetet. Na meg a magánéleti ZŰRÖK. Mert bizony ezen a téren kesze-kusza minden.

Csodálatos estém volt. Komolyan. Nagyon rég voltam ennyire önfeledt!

kiút

Kifogytam. Komolyan kifogytam a témából és az írásképességből.
Ugyan történnek velem dolgok, de mind-mind olyan személyes és bensőséges, hogy jobb volna nem közszemlére tennem. Nagyon szívesen írnék arról mit csináltam ma este, mi van a suliban, a barátaimmal. Milyen Budapesten, milyen a politika.
De az utóbbi témák senkit nem érdekelnek, míg a legelsőről nem írhatok.
Benne van a pakliban, hogy én vagyok a paranoiás. Viszont túl sokáig éltem Sopronban ahhoz, hogy tudjam, veszélyes vizekre eveznék.
Nem tudom mi lesz a blogom sorsa. Nagyon szeretem és sokat köszönhetek neki, beleértve titeket is, akik olvastok. Az írás, viccen kívül átsegített életem legnehezebb időszakán.
Talán azért nem tudok írni, mert boldog vagyok. Ki tudja. Talán engem a szomorúság ihlet meg. Majd kiderül.
Ez nem búcsú, csak nem szeretnék pofátlan lenni, és hónapokig üresen hagyni a sorokat.