január 30, 2011
5 év!
Azt hiszem, számtalanszor adtam hangot ama meglátásomnak, hogy nem vagyok ragaszkodó típus.
17 évembe telt, mire találtam egy pontot a világban. Egy személyt, aki biztosan áll a földön. Akibe kapaszkodhatok, a mércém, akihez viszonyíthatom a dolgokat. Ő az, aki tökéletes a szememben, aki úgy él, úgy érez, és úgy szeret, ahogy én szeretnék. Ő különleges
Annyira különleges az én szememben, hogy elmondhatom, őt félek elveszíteni.
Kórházban voltam keddtől péntekig. Már az első nap bejött hozzám látogatóba. Akkor találkozott először a szüleimmel, pedig már 5 éve barátok vagyunk. Ámulatba ejtően viselkedett velem és velük is. Jól esett a törődése. Segített felkészülni a szóbeli meghallgatásomra, behozta a saját laptopját és gondoskodott arról, hogy minden nap halljon hírt felőlem.
5 éve vagyunk barátok, de ezt a gondoskodást a részéről most tapasztaltam meg először.
Végül tegnap, lefekvés előtt elgondolkoztam rajta. Rájöttem.
Már nekem is van kihez ragaszkodnom!
Pardonez-moi!
A szalagavató nem hozta meg a várva várt pihenésemet. Éppen hogy elkezdtem élvezni a hétköznap délutáni semmittevéseket vagy kávézgatásokat, kórházba kerültem. Egy se internet se társaság nélküli világ nem hagyott sok lehetőséget a szocializálódásra sem a kommunikációra.
Szombaton pedig Budapestre voltam hivatalos. Jelentkeztem egy német ösztöndíjra. Az országból velem együtt csak 12 embernek fogadták el az esszéjét, és minket hívtak be egy szóbeli meghallgatásra. Nagyon vágyom a nyerésre, ugyanis ez azt jelentené, hogy egyetemi éveimet Berlinben tölthetném el. Drukkoljatok, kérlek!
Bocsánattal tartozom amiért januárban elhanyagoltam a blogírást. De újult erővel vágok bele!
január 24, 2011
szalagavató
Az osztályunk halmaza egyenlő klikkek sokaságával a térben. Én abba a csapatba tartozom, akik meghatározzák az osztály milyenségét és ügyes-bajos dolgait. Egészen nagy szerepem van a szervezésben és ügyek intézésében. Így, amikor a szalagavatóra került a sor, mondanom sem kell, kik vállalták magukra a felelősséget. Azonban, mi korántsem úgy gondoltuk, hogy ez megegyezik 8 ember robotmunkájával. A többi 18 ember viszont így gondolta. 2 héten keresztül készültünk a január 21.-i ünnepségre. Előtte való nap óriási vita kerekedett. Mentek a k, a p, és a f betűs szavak.
Szerencsére péntekre megemberelte magát majdnem mindenki (egy kivétel), és sikerült emlékezetes műsort összehoznunk.
Megmondom őszintén, én sírva is fakadtam. Ugyanis, mi 8-an tudtuk, hogy nem másokért, hanem magunkért dolgoztunk annyit. És miattunk tényleg megérte!
(ha már több képpel rendelkezem, megmutatom azt is!)
január 15, 2011
télgyilkos
Meguntam a telet. Kezdek ugyanolyan sivárrá és élettelenné változni, mint ő. Utálom, hogy hiába takarítok a szobámban, az ugyanolyan szürkének és koszosnak tűnik. Nem süt be a nap, amitől ragyognának a zöld falaim, és amitől visszajönne az életkedvem. Mostanában minden napom rohangálással és késő estébe nyúló tanulással telik. Meguntam.
Szeretnék megint tornacipőben és egy pulcsiban ülni a parkokban. Kezemben kávé és könyv. Szeretnék szombat este "jó hangulatban" császkálni a városban barátaimmal.
Szeretném végre azért kinyitni az ablakot hogy megcsapjon a tavasz illata.
Szeretném újra boldognak érezni magam.
Vége lehetne már!
