Ezen a héten látogatást tettem Mohácson, így rengeteg időm volt gondolkodni, hiszen Mohácson az időn kívül semmit nem birtokolsz.
Azt újfent megtapasztaltam, hogy a családom számára én nem vagyok egy érdekes személy. Tőlem nem kell megkérdezni, hogy megy az egyetem, milyen a munkám, milyenek a barátaim, hogy áll az egészségügyi állapotom, vagy csak úgy egyáltalán... boldog vagyok-e? Bezzeg minden reggel megkérdezték, kérek-e tojást reggelire, én pedig szépen csóváltam a fejemet minden egyes nap. Hiszen köztudott, hogy nem eszem tojást. Ezt a sárgadinnyével is eljátszottuk, a különféle felvágottakkal és a bodzaszörppel is.
Utána azt éreztették velem, mintha 16 lennék megint. Hihetetlen, de bevált. Ilyen kicsinek régen éreztem magam. Megint gyereket csináltak belőlem erre a pár napra. A füleim szinte gügyögést hallottak, egyfolytában idióta beceneveken beszéltek hozzám, már ha beszéltek. Utána jött a kedvencem, amikor is egyes szám harmadik személyben említettek engem a saját jelenlétemben. Édesanyám mindenre válaszolt helyettem, igaz az már nem izgatta, hogy mindenre rosszul.
Pedig eleinte még nagy kedvvel utaztam le. Én vagyok az első és egyetlen unoka, aki Budapesten tanul jó egyetemen. Sőt, most sikeresen elfogatták a második felvételimet is, ezért párhuzamos képzést folytatok. Senki nem említette ezt meg a családból. Egy gratulációt nem kaptam. De a szüleim részéről sem. Már második nap annyira ideges lettem, hogy azóta csúnyán viselkedtem mindenkivel. Nem tudtam fizikailag elviselni a közéjük való bezártságot.
Megszoktam, hogy a magam ura vagyok. Egész nyáron egyedül laktam Budapesten, senki nem volt velem. Felnőttnek éreztem magam. De ez a 4 nap még arra is jó volt, hogy ismét elégedetlen legyek a testalkatommal. Régebben legalább azt megjegyezték, hogy vékony vagyok....
Most a következő beszélgetés zajlott le ebben a témában:
-Anya képzeld találtam egy nadrágot, nagyon tetszik, és 34es!
- Biztos csak azért lányom, mert sztreccses...!
