Ma a nagy szerelmeimmel töltöttem a napot.Ott voltak velem, miközben órákig kerestem szeretett városomban egy fitnesz központot; vagy amikor hazafelé tartottam. Ott voltak az arcomon, mikor nem voltam képes senkire rámosolyogni, és itt vannak az ujjaimban,ahogyan írom a bejegyzést. És hogy ez miért jó nekem?
Egyikük különösen érdekelt ma. Jobban mint a többi. Szerencsés fickó. Isten többel áldotta meg,mint bármelyikünket, vagy ugyanannyival,de jobban kihasználja. Az a laza típus. Nem érdekli semmi, nem görcsöl semmin.Az élet neki olyan mint egy homokóra. Fennakadás nélkül peregnek a homokszemek. Olyasfajta, aki belátja, hogy minden nagy ember mégis csak ember.És belőle lehet a következő, mert hiszi és vallja,hogy az evolúció végpontja az ember. Aki mindenre képes. Aki ismeri a végleteket, a távlatokat. Dosztojevszkij tetű elméletében Napóleon megtestesítője. Egy kis csavarral: bárki lehet a tetűből a társadalom megmentője. Nincsenek szabályok amiket át lehetne hágni.Minden különleges ember tetűből lesz, csak ki kell várni amíg kibújik a bábból,és szárnyakat nem növeszt.
De akárhogy is kísértett a múlt, visszapillantó tükörbe néztem,nem jósgömbbe. És egyedül mentem haza, kapucni nélkül.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése