Gazok

A lányok már kiskoruk óta arra vágynak,hogy férjhez menjenek, gyereket szüljenek, kertes házba költözhessenek egy nagyváros agglomerációjába, és család anyák lehessenek. Én erre sosem vágytam. De nem azért mert én is a 21. századi karrierista nő akarok lenni, hanem mert nem érzem magamban a képességet, hogy magamon kívül másvalakiért is vállaljam a felelősséget. Nem szeretnék magányos farkasként egyedül megöregedni, vagy hogy a legtartósabb kapcsolatom egy macskával legyen. Vágyom a szerelemre, a férfira aki mellett biztonságban érezhetem majd magam, de jelenleg nem tudom elképzelni a jövőmet. Kislány korom óta mindig mindent előre megterveztem. Tudtam mi következik nap-nap után, év-év után. Iskola, érettségi, egyetem. Éppen ezért zavar annyira,ha valami homályos marad. Márpedig a jövőm szociális élete, még a balladai homályon is túl hat!
A növénygondozás jó tesz az egészségnek. Csökkenti a vérnyomást. Összekapcsol a világ egyetemmel. Olyasmi,amit szeretni kell. Az én gazaim nem tudnak szeretni. Lehet,hogy kamaszok. Mindent megteszek, de nagyon nehéz egyszerre az anyjuknak és az apjuknak lenni.
Hihetetlen, hogy bennünk van a gondoskodás ösztöne. Hogy felneveljünk egy másik lényt. Fontosnak akarjuk érezni magunkat, hogy más világának a középpontja legyünk? Lehet, hogy így akarjuk átváltoztatni magunkat olyanná, akik lenni szeretnénk?Egyszer talán. De még nem. Szülőnek lenni elsősorban lemondás. Amíg nem tudom valakinek megadni azt, amire szüksége van, maradok a virágaimnál. Róluk legalább mindig tudom, hol vannak.