Identitás

Vasárnap (azt hiszem legalábbis),hogy a "Szeretem a testem" c. műsort néztem a TV-ben. anyuval néha szoktuk nézni, és a legidegesítőbb tevékenysége ilyenkor az,hogyha valamilyen magvas gondolatot mondanak, mindig hosszasan néz engem. Rákérdeztem,hogy miért, és azt kaptam válaszul,hogy érdekli mit tud ilyenkor leolvasni az arcomról. Ugye,hogy idegesítő. Éppen a serdülőkor 3 ismérvét említették. Persze csak egyet jegyzetem meg,azt is véletlenül. Nem nagyon hiszek a pszichológusokban,mert szerény véleményem szerint maguk a pszichológusok sincsenek önmagukkal tisztában, és ők is pszichológiai segítségre szorulnának. Ezért hívom én őket pszichopatának. Egyszer voltam eddig az említett szakorvosok egyikénél. Nem volt túl jó élmény.A szüleim azért küldtek el még úgy 14-15 éves koromban,mert szerintük beképzelt voltam,és túl sokat gondoltam magamról,miközben nem tettem érte semmi olyat,amivel kiérdemelném. Na szóval,szerettek volna egészséges önképet adni leány gyermeküknek. A legbüszkébb arra vagyok,hogy a kezelőlapomra ráírták,hogy a kezelésnek ellenvetül.Még szép.

Az említett műsorban,azt adták elő nagy hévvel,hogy egy serdülőnek kell rendelkeznie, jobban mondva meg kell találnia az identitását, a hovatartozását. Ez elég nagy szívás az én részemről,ugyanis egyszer azt érzem,hogy túl sok felé szakadok e téren,néha pedig még a családomban sem találom a helyemet. Az pedig,hogy a nemzethez tartozónak érzem-e magam, azt félő ide leírni,mert azonnal hungaristát és patriótát csinálnak belőlem,az amúgy elvárható viselkedésű emberből.Így hát azt hiszem egy ideig nem leszek felnőtt, csak papíron.Nagyon remélem, hogy egyszer eleget tudok tenni a kritériumnak. A baj az,hogy ha már úgy érzem,megtaláltam a nekem való embereket,mindig csalódnom kell.Aztán jönnek a változások,amit alapjából szeretek,de nem minden hoz csak jót. El kéne fogadnom,hogy nekem ezt dobta a gép, és majd egyszer nyugalomra találok valahol én is.

Amúgy a felvetéssel egyetértek. Néha azon gondolkozom,hogy több olyan esetet is említeni tudok,amikor nem éreztem magamat biztonságban. Ahhoz, pedig,hogy ezt ne érezzem,tényleg tartoznom kell valahova.Valahova,ami a nyugalmat jelenti és biztosítja is. Ezért bizalommal,ám félve várom az önnállóságomat.Ha nem lesz kihez vagy mihez tartoznom, nem hiszem,hogy jól tudnám magamat érezni.

Ismeritek azt az érzést,amikor egy szórakozóhelyen vagytok,körbe néztek mindenki nevet,be van csiccsentve,táncol és beszélget, de te ott ülsz a bárnál egyedül,kezedben az italoddal,vagy egy társaság közepén állsz anélkül,hogy bárki szólna hozzád? Egyedül érzed magad, a legszívesebben el mennél onnan,de nem lehet,mert meg kell tanulnod jól érezned magad ilyen helyeken is. Nagy félelmem,hogy ez jellemző lesz-e a további életemre vagy sem. Reméljük nem. Ezért kell az identitás, hogy a nagy csoport közepén azért állj,mert mindenki téged imád, a bárpultnál pedig a melletted lévő azonnal meghívjon egy italra,vagy tüzet adjon (Jó tanács lányoknak, ha tüzet adsz egy pasinak, a legtöbb meghív egy italra viszonzásul).

Mára ennyi elég lesz az okoskodásaimból, senki ne vegye komolyan amiket firkálok!