Karácsony

Eddig nem sokszor, sőt talán egyáltalán nem találkoztam azzal a problémával,hogy ne tudnék bevezetést írni.Minden esszénél vagy bejegyzésnél vagy akárminél sikerült találnom valami általános,ám figyelemfelkeltő mondatot. De most? Most nem.
Sajnos abban a periódusomban vagyok, hogy a gondolatok csak cikáznak a fejemben,de nem rajzolódnak ki,nincsen látható úticélja.Oka számtalan van, de muszáj rendet rakni a zűrben. Ezért addig erőltetem magam,ameddig épkézlábak nem lesznek a mondatok. És van tartalmi,logikai,és nyelvtani viszony közöttük.Kezdjük is.
Címnek a karácsonyt adtam.Méghozzá azért,mert amikor vége van az ünnepeknek, tisztábban látunk,és le tudjuk vonni a konklúziót. Ami most az,hogy (itt hosszas szünetet tartottam): idén nem is volt igazi karácsonyom.
Előre féltem tőle,hogy nem tudom megélni a karácsonyt. Nem éreztem azt a családi melegséget, vagy hogy de jó együtt a család. Nem érzem,hogy ajándékot kaptam volna,vagy hogy adtam volna. Azt sem,hogy mások örültek annak amit kaptak.Nem emlékszem a karácsonyból semmire.

Ahogy növök,egyre kevésbé van jelentősége a karácsonynak számomra.Ahogy egy barátom mondta,inkább teher és nyűg. Dolgozó család,zsúfolt hétköznapok.Senkinek nincsen ideje sütni,bevásárolni,ajándékot készíteni.Minden az utolsó napokra marad,ilyenkor pedig ingerültek leszünk.A családtagok összevesznek,valaki mindig önzőnek tűnik,vagy utálatosnak,és még a szentestei vacsora előtt is veszekedés van.Ez a tüske azonban végig bennünk marad az ajándékozás során.

Van aki szerint ez annak köszönhető,hogy a 21. században az ádventet nem érzékeljük,és nem várakozási,készülődési időként fogjuk fel. Ilyenkor is dolgozunk,tanulunk, kötelezetségeink vannak.Nem tudunk eleget tenni a karácsonyi előkészületeknek,így minden szenteste előttre torlódik.

Hát ez a nagy bajunk? Bár ez más világításba teszi a dolgokat,mint ahogyan én látom,de talán a 2 gondolatot össze lehet kapcsolni.

Gyermekkoromban nem voltak sűrűk a hetek, a napok.Volt időm sétálni a hóban,hóembert építeni, elmenni az ádventi koncertre a zenekarral.De most?A szobámban kuksolok,bújom a tankönyveket, csak azért mert hajszolok egy álmot,ami a homályba vész. Jó érzéssel tölt el,hogy megteszek érte mindent,de ma felnyitották a szememet,hogy talán korántsem eleget.Majd meglátjuk. Régebben azt hittem,minél jobban közeledem a cél felé,annál inkább akarom.Talán el is hitettem ezt magammal,egészen mostanáig.Néha elfog a gondolat,hogy cseppet sem olyan kecsegtető az az életforma,amit hozna magával. Sajnos én is álmodozó kislány vagyok,és azt hiszem ha felnőtt leszek, rám is vár majd egy Gregory Peck a motorján,hogy minden kívánságomat teljesítse.