labdajáték

Egyre inkább eluralkodik bennem az az érzés, hogy úgy játszom az emberek érzéseivel mint a labdával.

Mint a teniszlabdát ütöm őket,ahol csak érem. Ha erős vagyok, akkorát suhintok beléjük,hogy képesek vagyunk akár 10 métert is eltávolodni egymástól.

Pimpong-labdaként passzolgatom őket ide-oda a hangulataimmal. A saját térfelemen vannak,amikor képes vagyok kedves és önzőségemet leküzdve emocionális lenni. Viszont amikor az ellenségnél a labda, azt kívánom,bárcsak örökre ottmaradnának,hogy ne kelljen rájuk odafigyelnem, és helyesen bánnom velük.

Golflabdák,ha eszközként használom őket a cél elérésére.

Ha röplabdák, az öklömmel csapom őket vissza az ellenségnek, és képes vagyok akkora erőt kifejteni,hogy még nekem is fájjon.

Ha kosárlabdázom, áthágok minden szabályt. Karmolok,rugdosok és harapok. Szeretném magamnál tartani a barátaimat, vagy éppen család tagjaimat, ugyanakkor hajt a vágy,hogy ismételten kihasználjak mindenkit,míg a végén elhajítok magamtól őket, és egyedül maradok, a be nem ment kosárral.

Ez vagyok én.