változások

Mindig is kedveltem a változásokat. Nem kellett sosem nagy durranás ahhoz,hogy feldobjam az életemet. Egy új frizura, új bútor, szoba átrendezés, másik füzet. Sorolhatnám az apró, mégis lényeges mozzanatokat. Amondó vagyok,hogy az unalmasság unalmas életvitelhez vezet,ami egyenes út a boldogtalansághoz. Ha sokáig nem akadt változás az élet semmilyen területén, hajlamos vagyok rá,hogy beletörődjek, és úszni hagyjam az utamat. Ilyenkor mondok le minden programot (még a nem létezőt is), vagy rajtahagyom hetekig a kopott körömlakot az ujjaimon. Végső esetben még a háttérképemet sem változtatom meg a telefonomon.

Azonban szeretem a szokásokat is. Szeretem,hogy minden hétfőn egyedül vagyok itthon 6 óráig,mert a szüleim tovább dolgoznak. Szeretem,hogy szerdánként matekra járok. Szeretem péntekenként egy bögre kávéval és 2 szelet vajas pirítóssal nézni a Dallast.

Hazudnék,ha nem írnám le,hogy van amikor gyűlölöm a változásokat. Kiskoromban volt egy zöld házunk a Fő utca kellős közepén. Minden gyerek megirigyelne érte, ugyanis olyan otthon volt ahol jó felnőni. A szobám az emeleten volt. Nem volt nagy,pont tökéletes. Ki lehetett ülni az ablakába, és tavasszal onnan figyeltem a madarakat. Az ajtója egy óriási folyosóra nyílt. A falak lambériázottak voltak, és tele volt fotellal az egész tér. Nagyon hangulatos volt. Szerettem, reggelente lefutni a lépcsőn a konyhába,ahol a reggeli várt. Minden pontját imádtam annak a lakásnak. De a szüleim el akartak költözni,ezért építettek egy másik házat. Az új házunk is nagyon szép, becsületére legyen mondva,de nem tekintem az otthonomnak. Hiába van teli új bútorral a szobám, és olyan a fal színe amit én választottam ki,még sem tetszik. Hiába van nagy kertünk,sosem megyek ki sétálgatni.Hiába van kutyánk, sosem játszom vele. Nem vagyok itt otthon.

Végső soron vannak dolgok amik nem változnak. Kell az életünkben pár stabil pont. Jó úgy felkelni reggelente,hogy bármi is történik, a Vészhelyzet akkor is megy a TV-en, pontban 8 órakor.