lánc

Vannak dolgok amiktől nem tudunk elszabadulni. Egy régi kedvenc ruhadarab, az első plüssmackónk, az extől kapott CD, fényképek tömkelege, és nem utolsósorban az emberek szokásaitól. Sosem tudom eldönteni róluk, hogy idegesítőek-e vagy pont az ilyenért szertjük/szerettük az illetőt. Azokat az icipici gesztusokat, hogyan puszilt homlokot, a mosoly az arcán amikor emglátott, hogy sétálás közben majdnem kilök az autók elé,folyton cseszeget, mindig elkésik, fütyürészik az utcán, furcsa ruhákat horrd. És vann benne valami spiritusz,amitől a rabja leszel, a fogságába esel, ahonnan nincsen menekvés. Minden egyes alkalommal amikor elfelejtenéd,megrántja a képzeletbeli láncot,és visszaesel. Nehéz a visszaút, mert tapasztalatból tudod, a látni vélt útvég, vagyis a cél ami szentesíti az eszközt,azaz hogy elenged, kiszabadulsz, csak látni vélt fénysugár,úgyis tudod,hogy sosem éred el.Tesz ő róla.Ilyenk ők.... a férfiak... Mégha az írásom eleje a ruhadarabbal kezdődött, elértünk a pasikig. Annyira nagylány pedig nem vagyok,hogy kijelentsem, úgyis mindegy,nélkülük nem élhetek.