december 29, 2009

Identitás

Vasárnap (azt hiszem legalábbis),hogy a "Szeretem a testem" c. műsort néztem a TV-ben. anyuval néha szoktuk nézni, és a legidegesítőbb tevékenysége ilyenkor az,hogyha valamilyen magvas gondolatot mondanak, mindig hosszasan néz engem. Rákérdeztem,hogy miért, és azt kaptam válaszul,hogy érdekli mit tud ilyenkor leolvasni az arcomról. Ugye,hogy idegesítő. Éppen a serdülőkor 3 ismérvét említették. Persze csak egyet jegyzetem meg,azt is véletlenül. Nem nagyon hiszek a pszichológusokban,mert szerény véleményem szerint maguk a pszichológusok sincsenek önmagukkal tisztában, és ők is pszichológiai segítségre szorulnának. Ezért hívom én őket pszichopatának. Egyszer voltam eddig az említett szakorvosok egyikénél. Nem volt túl jó élmény.A szüleim azért küldtek el még úgy 14-15 éves koromban,mert szerintük beképzelt voltam,és túl sokat gondoltam magamról,miközben nem tettem érte semmi olyat,amivel kiérdemelném. Na szóval,szerettek volna egészséges önképet adni leány gyermeküknek. A legbüszkébb arra vagyok,hogy a kezelőlapomra ráírták,hogy a kezelésnek ellenvetül.Még szép.

Az említett műsorban,azt adták elő nagy hévvel,hogy egy serdülőnek kell rendelkeznie, jobban mondva meg kell találnia az identitását, a hovatartozását. Ez elég nagy szívás az én részemről,ugyanis egyszer azt érzem,hogy túl sok felé szakadok e téren,néha pedig még a családomban sem találom a helyemet. Az pedig,hogy a nemzethez tartozónak érzem-e magam, azt félő ide leírni,mert azonnal hungaristát és patriótát csinálnak belőlem,az amúgy elvárható viselkedésű emberből.Így hát azt hiszem egy ideig nem leszek felnőtt, csak papíron.Nagyon remélem, hogy egyszer eleget tudok tenni a kritériumnak. A baj az,hogy ha már úgy érzem,megtaláltam a nekem való embereket,mindig csalódnom kell.Aztán jönnek a változások,amit alapjából szeretek,de nem minden hoz csak jót. El kéne fogadnom,hogy nekem ezt dobta a gép, és majd egyszer nyugalomra találok valahol én is.
Amúgy a felvetéssel egyetértek. Néha azon gondolkozom,hogy több olyan esetet is említeni tudok,amikor nem éreztem magamat biztonságban. Ahhoz, pedig,hogy ezt ne érezzem,tényleg tartoznom kell valahova.Valahova,ami a nyugalmat jelenti és biztosítja is. Ezért bizalommal,ám félve várom az önnállóságomat.Ha nem lesz kihez vagy mihez tartoznom, nem hiszem,hogy jól tudnám magamat érezni.
Ismeritek azt az érzést,amikor egy szórakozóhelyen vagytok,körbe néztek mindenki nevet,be van csiccsentve,táncol és beszélget, de te ott ülsz a bárnál egyedül,kezedben az italoddal,vagy egy társaság közepén állsz anélkül,hogy bárki szólna hozzád? Egyedül érzed magad, a legszívesebben el mennél onnan,de nem lehet,mert meg kell tanulnod jól érezned magad ilyen helyeken is. Nagy félelmem,hogy ez jellemző lesz-e a további életemre vagy sem. Reméljük nem. Ezért kell az identitás, hogy a nagy csoport közepén azért állj,mert mindenki téged imád, a bárpultnál pedig a melletted lévő azonnal meghívjon egy italra,vagy tüzet adjon (Jó tanács lányoknak, ha tüzet adsz egy pasinak, a legtöbb meghív egy italra viszonzásul).
Mára ennyi elég lesz az okoskodásaimból, senki ne vegye komolyan amiket firkálok!

december 27, 2009

Karácsony

Eddig nem sokszor, sőt talán egyáltalán nem találkoztam azzal a problémával,hogy ne tudnék bevezetést írni.Minden esszénél vagy bejegyzésnél vagy akárminél sikerült találnom valami általános,ám figyelemfelkeltő mondatot. De most? Most nem.
Sajnos abban a periódusomban vagyok, hogy a gondolatok csak cikáznak a fejemben,de nem rajzolódnak ki,nincsen látható
úticélja.Oka számtalan van, de muszáj rendet rakni a zűrben. Ezért addig erőltetem magam,ameddig épkézlábak nem lesznek a mondatok. És van tartalmi,logikai,és nyelvtani viszony közöttük.Kezdjük is.
Címnek a karácsonyt adtam.Méghozzá azért,mert amikor vége van az ünnepeknek, tisztábban látunk,és le tudjuk vonni a konklúziót. Ami most az,hogy (itt hosszas szünetet tartottam): idén nem is volt igazi karácsonyom.
Előre féltem tőle,hogy nem tudom megélni a karácsonyt. Nem éreztem azt a családi melegséget, vagy hogy
de jó együtt a család. Nem érzem,hogy ajándékot kaptam volna,vagy hogy adtam volna. Azt sem,hogy mások örültek annak amit kaptak.Nem emlékszem a karácsonyból semmire.

Ahogy növök,egyre kevésbé van jelentősége a karácsonynak számomra.Ahogy egy barátom mondta,inkább teher és nyűg. Dolgozó család,zsúfolt hétköznapok.Senkinek nincsen ideje sütni,bevásárolni,ajándékot készíteni.Minden az utolsó napokra marad,ilyenkor pedig ingerültek leszünk.A családtagok összevesznek,valaki mindig önzőnek tűnik,vagy utálatosnak,és még a szentestei vacsora előtt is veszekedés van.Ez a tüske azonban végig bennünk marad az ajándékozás során.
Van aki szerint ez annak köszönhető,hogy a 21. században az ádventet nem érzékeljük,és nem várakozási,készülődési időként fogjuk fel. Ilyenkor is dolgozunk,tanulunk, kötelezetségeink vannak.Nem tudunk eleget tenni a karácsonyi előkészületeknek,így minden szenteste előttre torlódik.
Hát ez a nagy bajunk? Bár ez más világításba teszi a dolgokat,mint ahogyan én látom,de talán a 2 gondolatot össze lehet kapcsolni.
Gyermekkoromban nem voltak sűrűk a hetek, a napok.Volt időm sétálni a hóban,hóembert építeni, elmenni az ádventi koncertre a zenekarral.De most?A szobámban kuksolok,bújom a tankönyveket, csak azért mert hajszolok egy álmot,ami a homályba vész. Jó érzéssel tölt el,hogy megteszek érte mindent,de ma felnyitották a szememet,hogy talán korántsem eleget.Majd meglátjuk. Régebben azt hittem,minél jobban közeledem a cél felé,annál inkább akarom.Talán el is hitettem ezt magammal,egészen mostanáig.Néha elfog a gondolat,hogy cseppet sem olyan kecsegtető az az életforma,amit hozna magával. Sajnos én is álmodozó kislány vagyok,és azt hiszem ha felnőtt leszek, rám is vár majd egy Gregory Peck a motorján,hogy minden kívánságomat teljesítse.

december 26, 2009

Miről álmodik a lány?

A legtöbb kislány arról álmodik,hogy nagy lesz,feleség lesz,anya lesz. Vezeti a háztartást, baromi szép,csinos és tökéletes lesz. Szeretnének táncosnők, színésznők vagy éppen fodrászok lenni.

Én erről sosem álmodtam. Sosem akartam gyereket szülni, színésznő sem szerettem volna lenni soha. Miről álmodom én?
Utazásról, önnállóságról, karrierről. Azért csalok egy kicsit,és férjet én is szeretnék.Pontosabban elképzelem,hogy van,vagy hogy lesz.
Viszont mindig is valami különlegesre vágytam.Nem hétköznapi életre.Szeretnék Holly lenni.Akinek nehezére esik azon gondolkozni,hogy mit nem csinált még az életében. Szeretnék nem hétköznapi lenni. Az a lány akire felfigyelnek ha belép valahova, aki nélkül nem parti a parti. akit körülhemzsegnek,és vetekednek a barátságáért, akinek mindenki a barátnője akar lenni,és aki mellett nem unalmas az élet.
Arra is rájöttem,hogy igazából egyetemre sem akarok menni. Amire vágyom az egy nagy város,tele kalanddal,egy önálló lakással, és FÜGGETLENSÉGGEL. Boldogsággal.

december 23, 2009

Gergőtől karácsonyra

undorító

Először szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni a múltkori hisztimért,ezért ki is töröltem a bejegyzést. Vissza kéne térnem az eredeti irányhoz.
Szóval kezdem a szokásos szöveggel,min is gondolkodtam tegnap este. Egy étteremben voltam a szüleimmel és a testvéremmel. Nem mondom
meg hol,és hogy kivel találkoztunk, sem azt ,hogy hogyan és miért jutottam a következő gondolat menetemhez. Én az embereket egymáshoz mérve "osztályzom". Van akit egy másik ember mellett felettébb jó fejnek vagy okosnak tartok, de valaki más mellett pedig kellemetlen társaságnak. Szó szerint: megnézem melyikőjük a "menőbb". Ennek valahogyan semmi értelme sincsen,éppen ezért nehéz leírnom,és kifejtenem. A HundM-es ruhákat nagyon szeretem,és előnyben részesítem pl. egy CundA-s vagy New Yorkeres ruhával szemben.Akkor az a menőbb. Viszont ha egy Chanel ruhás nővel találom szemben magam, már szégyelleném a rajtam lévő 20 Eurós, HundM-es pólót. Az embereknél ugyanez van. Szerintem ez undorító tulajdonságom.

december 08, 2009

titkok

Mostanában elfog egy különös érzés. Legszívesebben minden gondolatomat, titkomat és érzelmemet szétkürtölném a világban. Beleordítanám a levegőbe, hogy megtudja mindenki. Senki ne legyen,akinek még újítással szolgálhatnék.Szeretném ha nem kellene kijátszani az embereket,mert van amit nem akarok elmondani. Vannak dolgok amik mostanság befolyásolják az életemet.Mennyivel könnyebb lenne,ha kiírhatnám a homlokomra,és ennek jegyében viselkedne velem mindenki. De jó is lenne. De nem tehetem meg. Pedig ide is leírnám feketén-fehéren.
Félek jobban bánnám ha megtenném,mint azt,hogy nem.

december 03, 2009

köröm

Had meséljek el egy történetet. Egyik hétvégén a végeláthatatlan lehetőségek városának végeláthatatlan szórakozóhelyei közül az egyikben ücsörésztem, egy barátnőmet várva. Természetesen késett. Na jó,ez hazugság, én érkeztem korán.Túl korán. Amint mondtam ücsörésztem egyedül,és hogy ne legyek túlságosan szánalmas, úgy tettem mintha a mobilomban borzasztóan fontos dolgok lennének,és éppen azokkal lennék elfoglalva. (Bevallom a 2007-es sms-eimet nézegettem). Nos kezdtek sokan lenni az emberkék, én pedig elfoglaltam egy egész négyfős asztalt. Két "fiatalember" megkérdezte, nem zavar-e ha leülnek. Persze nemet mondtam,mit tehetne ilyenkor még az ember lánya, azt leszámítva,hogy nem mer igent mondani. Szóval már hárman ültünk ott, és egy bő 5 perc után hozzámszóltak, hogy ne legyek annyira magányos. Persze a történetből nem azt akarom kihozni,hogy 2 pasi leállt velem beszélgetni és ontani az élet bölcsességeit. Az egyik srác, ha jól emlékszem Ákos, meglátta a kezemen,hogy pirosra vannak lakkozva a körmeim. (igazából bordóra de édesmindegy). Majd így szól: Anyukád mit szól hozzá,hogy lakkozod a körmöd? Ezen annyira csodálkoztam,hiszen amíg anyu ténylegesen nem engedte meg, ezt a kérdést nevetségesnek találtam. De most viszont annyira kiborítónak. Hirtelen úgy éreztem magam, mint amikor a filmekben az ember körül megszűnik létezni a világ, csak ő van, és a hátteret borzongatónak mutatják, és kihangsúlyozzák azt a bizonyos dolgot, amire ilyenkor ráeszmélt az illető. Na én ugyanígy voltam vele. Körbenéztem,és minden lány körmén a piros valamely árnyalata jelent meg. Ilyenkor bevillan az egykekomplexusom,ami eléggé paradox,hiszen nem vagyok egyke.És minden világos lett. Azért hordtam a piros színt,mert elegánsnak,nőiesnek,stílusosnak tartottam.De most, hogy ennyire elterjedt és populáris lett, elvesztette azt a hatását,amiért kedveltem. Pedig az igazi dámák pirosat viselnek.
Másnap reggel már tiszta volt a körmöm.

 
Blogger design by suckmylolly.com - background image by Wagner Campelo