7:06

labdajáték

Egyre inkább eluralkodik bennem az az érzés, hogy úgy játszom az emberek érzéseivel mint a labdával.

Mint a teniszlabdát ütöm őket,ahol csak érem. Ha erős vagyok, akkorát suhintok beléjük,hogy képesek vagyunk akár 10 métert is eltávolodni egymástól.

Pimpong-labdaként passzolgatom őket ide-oda a hangulataimmal. A saját térfelemen vannak,amikor képes vagyok kedves és önzőségemet leküzdve emocionális lenni. Viszont amikor az ellenségnél a labda, azt kívánom,bárcsak örökre ottmaradnának,hogy ne kelljen rájuk odafigyelnem, és helyesen bánnom velük.

Golflabdák,ha eszközként használom őket a cél elérésére.

Ha röplabdák, az öklömmel csapom őket vissza az ellenségnek, és képes vagyok akkora erőt kifejteni,hogy még nekem is fájjon.

Ha kosárlabdázom, áthágok minden szabályt. Karmolok,rugdosok és harapok. Szeretném magamnál tartani a barátaimat, vagy éppen család tagjaimat, ugyanakkor hajt a vágy,hogy ismételten kihasználjak mindenkit,míg a végén elhajítok magamtól őket, és egyedül maradok, a be nem ment kosárral.

Ez vagyok én.

Ha eljön Joe Black

Miért nem vagyok szenvedélyes?

"Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervis táncot..., Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy nyitott rá..., A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni..., Légy fülig szerelmes, olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza..., Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél..."

Moby szilveszteri partya

Fertő "utca"

változások

Mindig is kedveltem a változásokat. Nem kellett sosem nagy durranás ahhoz,hogy feldobjam az életemet. Egy új frizura, új bútor, szoba átrendezés, másik füzet. Sorolhatnám az apró, mégis lényeges mozzanatokat. Amondó vagyok,hogy az unalmasság unalmas életvitelhez vezet,ami egyenes út a boldogtalansághoz. Ha sokáig nem akadt változás az élet semmilyen területén, hajlamos vagyok rá,hogy beletörődjek, és úszni hagyjam az utamat. Ilyenkor mondok le minden programot (még a nem létezőt is), vagy rajtahagyom hetekig a kopott körömlakot az ujjaimon. Végső esetben még a háttérképemet sem változtatom meg a telefonomon.

Azonban szeretem a szokásokat is. Szeretem,hogy minden hétfőn egyedül vagyok itthon 6 óráig,mert a szüleim tovább dolgoznak. Szeretem,hogy szerdánként matekra járok. Szeretem péntekenként egy bögre kávéval és 2 szelet vajas pirítóssal nézni a Dallast.

Hazudnék,ha nem írnám le,hogy van amikor gyűlölöm a változásokat. Kiskoromban volt egy zöld házunk a Fő utca kellős közepén. Minden gyerek megirigyelne érte, ugyanis olyan otthon volt ahol jó felnőni. A szobám az emeleten volt. Nem volt nagy,pont tökéletes. Ki lehetett ülni az ablakába, és tavasszal onnan figyeltem a madarakat. Az ajtója egy óriási folyosóra nyílt. A falak lambériázottak voltak, és tele volt fotellal az egész tér. Nagyon hangulatos volt. Szerettem, reggelente lefutni a lépcsőn a konyhába,ahol a reggeli várt. Minden pontját imádtam annak a lakásnak. De a szüleim el akartak költözni,ezért építettek egy másik házat. Az új házunk is nagyon szép, becsületére legyen mondva,de nem tekintem az otthonomnak. Hiába van teli új bútorral a szobám, és olyan a fal színe amit én választottam ki,még sem tetszik. Hiába van nagy kertünk,sosem megyek ki sétálgatni.Hiába van kutyánk, sosem játszom vele. Nem vagyok itt otthon.

Végső soron vannak dolgok amik nem változnak. Kell az életünkben pár stabil pont. Jó úgy felkelni reggelente,hogy bármi is történik, a Vészhelyzet akkor is megy a TV-en, pontban 8 órakor.

Jane Austin magánélete

" Egy nő jelleméről a legtöbbet az árul el, hogyan áll helyt mint gyermek, nővér és végül mint feleség és anya. Ezt biztosítja a gyengéd vonzerő, az odaadó szerelem és a csend a hajnali órákban. Ha egy nőnek esetleg valamiből több adatott, például éles az elméje, azt jobb titokban tartani. A humorérzék tetszetős,de az értelem nem. Mindközül ez a legalattomosabb adomány. "

ohhh

naracs/cseresznye

Emlékszem arra a napra,amikor hétköznap reggel ment a tv suliba indulás előtt. Attól a naptól talán megváltozott minden. Azóta hanyatlunk?

Mint történelmet heti 6 órában tanuló egyed, muszáj azt mondanom,hogy nem tudok anélkül élni, hogy a jelenlegi korunkat történelemnek ne tekintsem. Külső szemmel vizsgálódva igazán szép feleletet lehetne kanyaríntani belőle, mint ahogy a francia forradalomból. Tudjuk kik nyomták el az embereket,tudjuk a gazdasági problémákat,ismerjük a bel- ill. külpolitikát. Tudjuk kik az alulnyomottak,ismerjük a a születési- és halálozási rátát, sőt a megélhetési problémákkal is tisztában vagyunk.

Azon a bizonyos napon megfogadtam,hogy mindenki aki becsmérlő dolgot mond kis hazánkról, vagy azt a politikai nézetet vallja,mint mindenki, azt magamban kinevetem. Így tettem egész életem során. Ha valaki megkérdezi,miért szeretnék politológus lenni, vagy milyen a politikai beállítottságom, általában egy viccel ütöm el, mert bármilyen választ is adok, két irányba tudnak csak besorolni. Vagy a narancscsoportba, vagy a cseresznyecsoportba. Pont mint az óvodában, de ezzel a jelképpel más párhuzamot is lehetne húzni.

Szóval,bár megfogadtam,hogy én nem leszek a túlnyomó többség,és nem "papolok" a nemzeti identitásról, ma mégis megfordult bennem egy-két gondolat,aminek muszáj lesz napvilágot látnia.

Első jelenet: az orvosi rendelő. Mivel falun lakom,egyetlen orvos van szolgálatban, aminek igazából hálát kéne adnunk,semmint szidnunk. Mehetnénk akár Sopronba is állandóan, de nem, van saját orvosunk. A doktor urat kihívták egy beteghez. Súlyos lehetett az állapota,ugyanis 1 órát el volt. Ezalatt a nép azon sopánkodott, hogy "igen,azért tart ott az ország,ahol tart,mert itt mindent meg lehet csinálni" . Nem vagyok sznob,de ezt egy bolti eladó mondta arra,hogy az orvos elment egy súlyos beteghez,itt hagyva a rendelését. Ironikusnak éreztem a helyzetet,mert fordított esetben arról hadoválnának,hogy még a betegekhez sem képes kimenni a doktor. Sajnáltam szegényt,mert velem mindig kedves, nem érdemelné meg,hogy ilyet susmusoljanak a háta mögött.

Második jelenet: családi ház nappalija. A szüleim egy főző műsort néztek,amiben egy sztár házigazda vendégül látja sztár barátait. Pontosabban "sztár" barátait. Azon beszélgettek az "őseim",hogy miért van az,hogy sosem főznek magyaros ételt,mindig csak külföldit. A műsor képéből az jön le,hogy folyton csak keressük a más ízeket, a magunkét pedig hanyagoljuk, pedig állítólag a magyar konyha is nagyon jó. Sajnos nem tudok túl sok véleményt hozzáfűzni,ugyanis nem eszem túl sokat így nincs lehetőségem kipróbálni a különféle hagyományos főztöket. Valahol igazat adtam a szüleimnek. Igazából már kevés dologra mondhatjuk azt,hogy megőriztük benne a magyar vonalat. Lássd a gasztronómia, a Győri édes, a Pilóta keksz, a cukorgyárak, a divat, a zene. Még Ákos, akit talán igényes magyar zenésznek tartunk (én minden esetre igen), ő is a Depeche Mode-ot utánozza. A városok próbálnak 'európaiasodni' kisebb-nagyobb sikerrel. Ugyanolyan ruhákat kapni Budapesten mint Bécsben. Mink van még? Kolbász,paprika, gyümölcs.

Az nevetséges az a bejegyzésemben, hogy én pont erre vágyom. Érezni Európa szívének dobogását.