Nem szokásom hinni a különféle teológiai tételeknek. Mindegyik annyira különböző, no meg összeegyeztethetetlen. Általában azokon szoktam elgondolkozni, amelyek ráhúzhatóak az életemre. Papír szerint római katolikus vagyok, mégis jobban szimpatizálok a többi vallással.
Kálvin János elmélete szerint, Isten már születésünk előtt ítélkezik rólunk. Hamar eldől, hogy jók vagy rosszak vagyunk-e, és ezek alapján kapjuk meg a sorsunkat.
Határozott állításom, hogy Isten engem boldogtalanságra és magányra ítélt. Éppen ezért nem engedhetem meg magamnak az olyan luxusokat, mint öröm vagy elégedettség.
Isten valószínüleg szabadságon volt szerdán, mert olyan érzést tapasztaltam meg,amit szinte még soha.
Egy régi, ám borzasztóan fontos barátomat kaptam vissza. Ez az érzés leírhatatlan. Aznap este mosoly ült az arcomra. Nem szoktam ennyit mosolyogni,mint akkor.
El sem hiszem, hogy megtörtént. Ugyanis, nagy jelentőséggel bír a kapcsolatunk. Tudom, hogy vissza fogok találni régi önmagamhoz. Már látom a fényt az út végén, még ha egy távoli csillagnak tűnik, akkor is.
Érzem, hogy sikerülni fog !
augusztus 27, 2010
valaki csütörtököt mondott !
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
De jó ilyet olvasni :)Remélem, hogy tényleg sikerül, amit szeretnél. Én is szeretném már látni a fényt.:)
Köszönöm, nagyon kedves tőled! Viszont kívánom :-)
én neked szurkolok!!!! ;-)
és szerintem Isten is melletted áll....
ha Isten nem is, én biztosan! ;)
Megjegyzés küldése