augusztus 01, 2010

a kristálytükör meghasad

Van egy barátom. Mindig különlegesnek tartottam. Nem azért mert az is, hanem mert elő tudta magát adni olyannak,mint senki más. Éppen ezért magunkat éreztük különlegesnek mellette, ha kitüntetett a figyelmével. Ilyen emberek vannak. Folyton arra vágytam,hogy olyan legyek mint ő. Annyira máshogy él mint én. Kötöttségek nélkül.
Azt hittem az ő élete tökéletes. Mígnem tegnap összefutottam vele egy szórakozó helyen, és a tükör milliomnyi darabra tört. Annyira ad a látszatra, hogy sosem gondolnám, ő maga is lehet boldogtalan. Pont úgy mint én. Holott az én üresnek mondható életem fel sem ér az ő életéhez.
Eddig úgy gondoltam, minden a külsőségeken múlik. Mit mutatunk a világnak.
De ezek szerint tévedtem.

július 26, 2010

1 éves

Pontosan ma 1 éve, hogy elkezdtem írni a blogot. Köszönöm mindenkinek, aki olvassa. Dupla köszönet annak, aki megjegyzéseivel segít is nekem!

július 16, 2010

1 hét

Elutaztam nyaralni, vigyázzatok magatokra! Addig is hallgassatok jó zenét, nézzetek művész filmeket, és éljetek hangosan!

by John Lennon

Van két alapvető motiváló erő: félni és szeretni. Amikor ijedtek vagyunk, visszahúzódunk az életből. Amikor szerelmesek vagyunk, kinyílunk mindenhez, amit az élet szenvedéllyel ajánl : izgalom, és elfogadás. Meg kell tanulnunk először szeretni magunkat a dicsőségünk és tökéletlenségük egészében. Ha nem tudjuk szeretni magunkat, nem tudunk teljesen kinyílni a képességünkre, hogy szeressünk másokat vagy az alkotási lehetőségünket. Az evolúció és minden egy jobb világ iránti remény olyan embereknek a bátorságában és nyíltszívű látásában pihen, akik életet teremtenek meg.

július 14, 2010

nyár

Idén nyárra sok mindent terveztem. Az érettségit követő első nap leültem, és listába vettem mit akarok, és mit nem. Őszintén szólva nem merem újra megnézni a listát, ugyanis biztos ismét csalódnék magamban. Nem sok dolgot tettem az idei nyáron, holott a fele talán már el is ment.
Szerettem volna önfeledten délig aludni minden nap,aztán lebiciklizni a tóra. Szerettem volna rengeteg könyvet elolvasni, könyvtárba meg kávézni járni. Olyan tökéletes nyári filmbe illő életet szerettem volna.
Egy ideig még láttam benne esélyt, de még az első krimin sem vagyok túl. Ezért aztán egy héttel ezelőtt újabb listát írtam. Ami még nagyobb bukást jelent, mint az első. Már maga az exisztenciája.
De azért álmodozom. Ilyenkor külföldi országokban járok. Sziklákat mászok, magassarkúban lejtek végig Velencén, vagy éppen Floridában élvezem a monszunokat. De igazán beérném azzal is, ha esténként a tetőről nézhetném a csillagokat, vagy a függőágyban olvasgathatnék.

Talán azt utálom a legjobban, hogy csak tervezek. De sosem megy a kivitelezés. Álmodom a holdról, de még a csillagokig sem jutok el. Én a jövőben élek. Nem a valóságban.
Pedig végre kanalat kéne ragadnom.

erre vágyom !

július 12, 2010

boldog?

Kérdezzük meg az emberektől, hogy mit akarnak az élettől. A válasz egyszerű. Boldogságot. Talán ez az elvárás. Habár, pont az, hogy boldogok akarunk lenni tart távol attól, hogy azok legyünk. Lehetséges, hogy minél többet próbálkozunk és jobban akarjuk a boldogságot, annál bizonytalanabbak vagyunk abban, hogy megtaláljuk-e. Elérjük azt a pontot, hogy már fel sem ismerjük önmagunkat. Ehelyett csak mosolygunk. Iszonyúan próbáljuk annak a boldog embernek mutatni magunkat, akik lenni szeretnénk...

 
Blogger design by suckmylolly.com - background image by Wagner Campelo