május 06, 2010

jómagam

A nevem Nina.
16 éves koromig tudtam ki vagyok, mit akarok és hova tartok. Mostanra magamra maradtam a már nem létező gondolataimmal.
A szüleim egyszerű polgárok. Kiskoromban elhitették velem,hogy én nem vagyok az, és hogy nagy dolgokra hivattam. Amint hazavittem az első rossz bizonyítványomat tavaly, a rózsaszín köd szertefoszlott, és maradt a lebecsmérlés.Ezek után szokásos önbizalom nélküli kamasszá váltam. Sosem leszek elég vékony,elég szép,elég okos magamnak. De talán másnak sem.
Úgy gondolom,előző életemben egy király lehettem akit 14 évesen koronáztak meg. Ötlete sok, de nem tudja őket megvalósítani. Hiányzik belőle az önbizalom, és az elhatározás.
Sok gondolatom van,de nehezen fogalmazom meg őket. Sokszor logikátlannak tűnik.
Az időm legnagyobb részét kitölti az,hogy azon gondolkozom, miért vagyok magányos és boldogtalan.
Vannak emberek,akik megszületnek és élik az életüket. Buták,rondák. De ők legalább nem törik a fejüket olyanokon, ami minket boldogtalanná tesz. Pl.: kilátástalan a jövőnk, nincsenek barátaink, mi az élet értelme, miért nem tetszem neki, miértmiértmiért? Én túl sokat spekulálok. Talán nem is vagyok életre való. Vagy talán ebbe is belenövünk?

2 megjegyzés:

Lujza írta...

Drága Rokon! Tudom, milyen egész nap ilyeneken gondolkodni. Semmi sincs a kezedben, semmi, amivel teljesnek és boldognak érezhetnéd magad, minden csak egyre rosszabb és rosszabb. Aztán lassan a jó sem lesz elég jó, a szép sem lesz elég szép és minden elromlik. Valaki egyszer azt mondta, hogy hagyjam szétesni a dolgokat körülöttem. Ahhoz egyedül kell lenni és magányosnak kell érezned magad. Aztán majd ha minden összeomlik, magától újra elkezd épülni és addig jó lesz, amíg újra hozzá nem nyúlsz. Erről szól az életünk. Építünk és rombolunk. Most nagy várat építesz, sok toronnyal, árokkal, van erőd hozzá, hisz fiatal vagy, aztán egyszer majd bekattan valami, egyszer csak majd észreveszed, hogy más lett minden, idősebb leszel, tapasztaltabb, lerombolod a várat és boldog leszel. Azt is szokták mondani, hogy ha már semmi sem érdekel, az a legrosszabb, de én nem ezt vallom. Jó néha úgy élni, hogy azt mondod: leszarom! Még ha nem is gondolod komolyan, mondd ki magadban néha és minden egyszerűbbnek fog tűnni. Majd újra megtalálod az életed. Aztán persze újra elveszíted, de mindig van egy új út.
Nem vagy sem egyedül, sem barátok nélkül, sem átlagos polgár. (Viszont szerintem túl vékony, de te is tudod. )
Életrevaló vagy, annak születtél, a véredben van (;))! Csak egy kicsit legyél nemtörődöm!
Az én regényemben te vagy a legjobban fejlődő karakter. Tudom, hogy számít. :)♥

rosejbli írta...

ne engedd magadnak meg ezt az érzést!!!
tudom,hogy hihetetlenül nehéz,átéltem ugyanezt és én hagytam magam belecsúszni.két év után lábaltam ki belőle,most már nem értem az akkori önmagam és ez lett lelkem sötét korszaka,amit talán a legjobban bánok az életemben.
te még az elején van,hát ne engedd meg magadnak!
hagyd szabadon a boldogságod,mert van valahol,még ha most nem is tudsz róla...
keresd meg és ne add fel!!

 
Blogger design by suckmylolly.com - background image by Wagner Campelo