útlevél - pipa

Ültem a kocsiban délután, édesanyám vezetett. Ausztriából tartottunk hazafelé, és anyám már a 10. percben járt hosszú monológjában. Én ilyenkor félfüllel figyelek csak, mindig elkalandozom. Szóval ültem a kocsiban és bevillant a gondolat: felnőttem. Megéreztem, hogy átléptem a határt. Már nem vagyok gyerek. Már jó ideje teljesen mások a gondolataim. Másképp vélekedem a világról, a társadalomról. Az átlagos fiatalkori gondolatkör elhagyta az agyamat. Nem az jár a fejemben, hogy mekkorát buliztam tegnap, tényleg rám mosolygott-e a srác előttem, mit kell tanulni holnapra.
Nem, mindennek vége van. Szerencsére látom, hogy ezt a szüleim is felismerték. Érzem, hogy partnerként kezelnek, és rájöttek, már nem tudnak nevelni engem. Nem tudnak beleszólni, hogy éljem az életem. Ezen a héten talán a büszkeség halvány fényét láttam megcsillanni egy 3 másodpercre; de végül kialudt.
Nem baj, kezdetnek ez sem rossz.